…..Nyugodt, csendes, békés este volt. A kert kisebb-nagyobb zajai elhalkultak; aki a maga dolgát becsülettel elvégezte, el is csöndesedik estére. Néhány fészkére ülő madár pittyegett még, és a lassan sötétedő égbolt egybeolvadt már a gyümölcsfák lombjával. Az őszikék rákezdtek altató dalukra, dallamos pirregésük, mint finom zene, szőtte át a félhomályt.

…..A kert nem tűri a semmirevaló hangoskodókat, így Körtemanó zavartalanul élvezhette a csöndet, a tücskök és kabócák zenéjét, s alig hallotta meg Diómanó lépteit, aki szintén hazafelé igyekezett vén diófájához. Meg sem tudta előzni az öreg manó köszöntését, aki nyugodalmas jóéjszakát kívánt néki, majd látva, hogy Körtemanó még nem készülődik a lefekvéshez, megállt egy rövid beszélgetésre:

…..– Jól esik egy kicsit pihenni még, ugye?

…..Körtemanó viszonozta az esti jókívánságot és hozzáfűzte:

…..– Nagyon szeretek ilyen szép este elüldögélni egy kicsit lefekvés előtt…

…..– Aztán mi történt ma? – szegezte neki a kérdést Diómanó.

…..– Semmi – felelte rövid gondolkodás után Körtemanó – velem egyébként sem szokott történni semmi különös, mióta visszajöttünk a pincétől, velem nem történik semmi…

…..Diómanó körbenézett a lassan sötétedő kertben, fejét ingatva bólogatott a ciripelés dallamára, aztán lehuppant egy fűcsomó tövébe és így szólt:

…..– Nem olyan nagy baj ám az.

…..Körtemanó, aki inkább valami vigasztalót várt volna, vagy valamiféle ígéretet, hogy majd holnap, vagy nemsokára majd… meglepődött. Diómanó pedig lassan szőve a szavait, tovább folytatta:

…..– Mintha elégedetlen lennél, hogy veled nem történnek különös dolgok, mintha vágynál arra, hogy veled valami nagy dolog történjen …

…..– Hát, igen – vágott közbe Körtemanó. – Ha velem is történne valami különleges, valami rendkívüli, akkor rólam, illetve arról beszélne a kertben mindenki…

…..– Mi volna olyan nagy dolog itt a kertben ? – kérdezte Diómanó és noha nem látta, Körtemanó érezte, hogy mosolyog rajta. – Ami itt nagy dolog, abban Te is részes vagy. A tavaszi virágfakadás a Te körtefáidon is gyönyörű, s amikor a Kertész szüretel, Te is büszke lehetsz a megőrzött szép termésre. Ami a kertben rendkívüli, abból sem maradsz ki, hiszen a szárazság, a hetekig tartó forróság Neked is gond, s a jégverés is olyan rendkívüli dolog ám, amiből jobb volna kimaradni, ha lehetne…

…..– Hát nem is ilyesmikre gondolok – visszakozott Körtemanó.

…..– Amikor ünnepet ülünk, Te is ott vagy közöttünk – folytatta Diómanó – sőt, a Nyárközép éjszakájának ünnepét a Te ötleteddel tudtuk igazán méltón megtartani. Szeretnél olyan gazdag lenni, hogy Te láss vendégül mindnyájunkat? De hát nem szebb-e, ha mindnyájan hozunk valamit a közös asztalra és onnan pedig mindenki vehet? –

…..– Hát… Igen, csak mégis; ezek természetesen így vannak, de… – Körtemanó elakadt, s nagy levegőt vett, hogy kimagyarázza magát. Diómanó azonban nem várta meg, hanem folytatta:

…..– Amikor egy álló napig segítettél Céklatündérnek vizet hordani a hervadó zöldségesbe, nos, ezt én, és a többiek is, igazán nagy dolognak tartottuk.

…..És ahogy ott a vidéki pincénél a nyűglődő semmirekellőből lassan hozzáértő, segítőkész és segíteni tudó társa lettél Szőlőanyónak, hát az igazán rendkívüli dolog… Elmesélte ám ! –

…..Körtemanó belepirult az emlékekbe. Diómanó felállt, mint aki indulni készül.

…..– Ne azt akard, hogy veled történjen meg valami nagy, valami különleges! Te légy az, aki nagyot, aki különlegeset tesz, s akkor nem fog hiányozni az életedből a rendkívüli. Ne várd a különlegeset, ne akard a rendkívülit, mert ezekből nemcsak jó van ám, de rossz is. Ha viszont Te látsz neki, hogy szépet, nagyot, rendkívülit tégy, a szíved segít majd, hogy helyesen is tedd. Nézz csak körül, hiszen ismered jól a többieket…, s meglátod, mennyi nagyszerű, mennyi rendkívüli dolgot tehetsz meg, s akkor azok biztosan veled történnek majd. De most már pihenj le. Szép álmokat!

…..Ahogy az üdvözlésről, Körtemanó a búcsúzásról is lemaradt, az öreg Diómanó egyetlen nesz nélkül tűnt el a sötét különböző árnyalataiban, így végül is a csendes, békés estébe suttogta bele:

– Jóéjszakát! És köszönöm!

Írta: Major Gábor István