…..Augusztus vége után nincsen igazán hűvös nyár, csak kellemesen meleg ősz – szokta mondogatni Diómanó; és Körtemanó, aki hosszú hónapok óta először kedvtelve kavargatta a szárított hársvirágból és friss citromfűből készült meleg teáját, mélységesen igazat adott neki.

…..A reggel még napfényesen indult és nem is volt várható változás, de a Nap fénye már nem melegített úgy, mint néhány hete.

…..Illatokkal lett dúsabb a kert. A színesedő, beérő termések, – mint hajdan a viráguk is, -sajátos, egyedi illatukkal jelezték: itt az idő. A kertre az ősz legszebb ideje következett, a gyümölcsszüret.

…..Egyre több szőlőfürtön világos sárgára változtak a nemrég még haragoszöld  szemek, vagy éppen  –  fajtától függően  – a liláspiros és a sötétkék-fekete árnyalataiban pompáztak. A bogyók alakja is legalább ennyire változatos volt, egyikük gömbölyű, a másik ovális, az egyik fürt tömött, a másik laza… de mindegyik más és más ízt rejtett, más és más élvezetet kínált.

…..És természetesen, nem a szőlő volt az egyetlen gyümölcs, ami illatával hozzájárult az őszi kert dús pompájához.

…..A kéklő szilvák fakuló hamvassága még darazsakat is elcsábított és néhány szilvaszemet kihasítottak lakomájukhoz. Bár Szilva kisasszony és mogorva nagybátyja keményen küzdött ellenük, meg is dézsmálták a mézédes termést. A belül sárga gyümölcshús olyan édes volt, hogy az egyik merész rigó, aki szintén megcsipkedett egy-két szemet, később azt mesélte, hogy majdnem összeragadt tőle a csőre…

…..Az örökké mosolygó Almamanó és családja is büszkén fényesítette az idei termést. Ragyogott a sok piros, fénylett a sok sárga, de még a zöld alma is csak úgy csillogott az ágakon.

…..Körtemanó először nem akart megbékélni a zöld alma színével, de aztán be kellett látnia, hogy a téli körték is bizony zöld színűek, legfeljebb barnával rücskösek, amikor leszedik őket. És hát a téli körték nem is nagyon illatosak leszedéskor, mert majd csak a tárolás során válnak puhává, ízessé, illatossá.

…..Körtemanó azzal együtt nagyon büszke volt rájuk. És büszke volt a többire is, hiszen nemhogy ebben a kertben, de még más kertekben sem volt olyan korán érő alma, mint amilyen korán értek az ő szalmasárga szegfűkörtéi, s az előbb említett zömök, durvahéjú zöld téli körték pedig még Húsvét táján is friss falatokat kínáltak a Kertész asztalán, akár csak Almáék húsvéti rozmaringja, amely viaszos bevonata alatt őrizte meg hars, ropogós állapotát.

…..A szegfűkörték ugyan kicsik voltak és nem is őrizték meg sokáig épségüket, de az biztos, hogy aki megkóstolta a búzával-árpával egyszerre érő termést, sokáig nem tudott szabadulni a fűszeres, édes, nagyon illatos gyümölcs ízétől.

…..A romlás ellen pedig Céklatündér tudott remek orvosságot: befőttként, de kissé citromos lében tette el szárukkal együtt a barnuló magházuktól megfosztott szegfűillatú körtéket. Fenséges csemege is volt a hideg, havas téli napok nehezebb ételeihez.

…..Miután a Kertész úgy válogatta telepítéskor a fákat, hogy a legkorábbiaktól a legkésőbb érőkig mindenféléből legyen, így azután a kert minden manója büszkélkedhetett valami különlegességgel. Még a ribizlimanók népes seregének véleménye is megoszlott részben a piros, részben a fehér ribizliszemek szépsége és jósága között; pedig a bokrok között még fekete színű ribizli is volt, ami nyersen ugyan senkinek nem ízlett, de téli szörpként igen sok manó szívesen iszogatta.

…..Egresék hol a kis törzses fára alakított ültetvényre voltak büszkék, hol arra, hogy gondozott gyümölcsüket egres, piszke, de még pöszméte néven is ismerik szerte a világon. A család nagypapája pedig, aki bizony már inkább csak üldögélt a tövises ágakon, egyenesen úgy mesélte, hogy ő még Köszméteként látta meg a napvilágot…

…..Körtemanó természetesen kikelt az ilyen soknevűség ellen, de amikor aztán Céklatündér hosszasan mesélt neki a pityókáról, ami nem más, mint a burgonya, vagyis a krumpli; hogy ami egyes vidékeken murok, az itt a kertben a sárgarépa, és hogy a bámia, a gombó és az okra név mögött ugyanaz a zöldségféle rejtőzik, már csak nevetett, hogy régen a ribizlit tengeri szőlőnek is tisztelték.

…..Abban viszont mindnyájan egyetértettek, hogy kár, hogy az emberek a sokféle és soknevű gyümölcsöket nem ismerik igazán pontosan, és csak olyan barna, azt a finom, vagy valami édes almát, körtét, szilvát keresnek… E tekintetben a mosolygós Cseresznyécske is szomorú példákat emlegetett fel, pedig a meggyfák, a cseresznyefák még a nyár elejében kínálták termésüket, s most, ősz közeledtén, csak bevárják a többieket, hogy velük együtt hullassák majd lombjaikat.

…..Egyedül a birs és az első deres reggeleket is megváró naspolya nem csatlakozott a többiekhez, de már a lombját hullatta a mandula, a mogyoró és a dió is. Nem is a termésekről, hanem a már hullott levelekről lehetett tudni, hogy ők is készek a szüretre. A reggeli nyirkosság, a finom meleg és az alig mozduló szél együtt adta és hozta-vitte a diólevelek fanyar illatát.

…..– Talán épp az a kedves benne, hogy egyszerre jelzi a sikeres, jól végzett munkát és a pihenés kezdetét. A fák leteszik terhüket és nyújtóznak egyet – fűzte gondolatait félhangosan Diómanó, míg Körtemanó egészen hangosan rá nem kérdezett:

…..– Nyújtózkodnak?  Ki látott már fát nyújtózkodni?

…..– Te. Te is – pontosított Diómanó. – Hát nem figyelted meg, hogy amikor az ágakon nőni kezdenek a termések, egyre lejjebb húzzák az ágakat, amikor pedig a Kertész szüretel, ahogy fogy a gyümölcs az ágakon, úgy egyenesednek vissza?

…..– De igen, – bólintott Körtemanó – csak éppen nem jutott volna eszembe nyújtózásnak nevezni…

…..– Aki termést vállal, munkát vállal. Akkor is, ha örömmel végzi. Ha jól végzi, különösen is szép lehet a termés, még nagyobb lehet az öröm. De a termésért fáradozni kell, és ha letehetjük időről-időre az önként, a szívesen vállalt terhet, az azért alkalom egy csöppnyi pihenőre…  Azután erőt gyűjtünk, és folytatjuk, vagy éppen újrakezdjük, ki-ki a maga természete szerint. –

…..Diómanó már rég elégedetten pihent otthonában, amikor Körtemanó még mindig összehúzott szemmel figyelte a fák ágait.

…..– Mit vizslatsz annyira? – kérdezett rá a feketerigó, aki idáig a hatodik szomszédot járta.

…..– Nézem, hogy mekkorát nyújtózkodnak az ágak – felelte Körtemanó.

…..– Még hogy nyújtóznak – nevetett fel a rigó, – honnan veszel Te ilyesmit?

…..– Márpedig nyújtóznak – szögezte le Körtemanó. – Te nem figyelted meg, hogy amikor nő és érik a termés, akkor lehúzza az ágat? Amikor pedig a Kertész leszedi a termést, kiegyenesednek. Hát ilyen az, amikor a fák nyújtóznak – vágott bölcs képet a magyarázathoz és maga is felállt, és mert régóta ült egyhelyben, hát nyújtózott egy jót.

Írta: Major Gábor István