A szófogadatlanság és a féktelen játék persze – mint mindig – megtermette a maga keserű gyümölcsét, s természetesen, mások gondját szaporította… Körtemanó cudarul megfázott. Benáthásodott, láza a magasba szökött és Céklatündér kénytelen volt odahagyni kedves ágyásait, hogy a beteget ápolja.

    Az bezzeg most összehúzta magát a takarók alatt és a láztól fogvacogva várta az elkerülhetetlennek vélt szidást. Céklatündér végigsimította a homlokát: – Na, te aztán jól belekeveredtél – mondta és azzal indult is a gyógyfüves szekrényke felé. – Azért ne félj, semmi komoly baj, Kamilla királylány meggyógyít!

   – Mi-milyen ki-királylány? – kérdezte a több takaró alatt is vacogó Körtemanó.

   Céklatündér nem ért rá válaszolni. Gondosan végigtekintette a polcokon sorakozó zacskók, tégelyek, üvegcsék tartalmát. Volt ott minden, ami csak búra-bajra kellhetett a kerti munka során. Nadálytő, körömvirág, menta, katáng, cickafark, zsurló – sebre, gyulladásra való mindahány. Erősítőül, vagy éppen aromájáért csipkebogyó, hárs, csalán és citromfű… És természetesen volt kamillavirág is.

    Céklatündér vizet forralt és egy egész kamillavirágot dobott bele.

    – Amíg elkészül, elmondom Kamilla királylány történetét – ült le Körtemanó ágya szélére.

    – Élt egyszer egy király, akinek három fia mellett volt egy lánya is. Az országa nem volt nagy, de kicsi sem; nem volt gazdag, de szegény sem. Maga a király sem volt épp lusta, vagy kapzsi, alig járt vadászatokra, nem rendezett fényűző lakomákat, minden idejét lekötötte az ország és az uralkodás gondja. Személyesen felügyelte a fasorok ültetését, ott volt minden kőbánya megnyitásánál, nem csoda hát, hogy a saját gyermekeire nem maradt türelme, ereje, ideje…

    Nőttek is a királyfiak, mint a csalán, mint a gomba. Hamar rájöttek, hogy apjukat fárasztja a tanítómesterek panaszkodása, és egyre nagyobb csínyeket követtek el, – baj nélkül. A csínyeket kártételek követték, garázdaság, kegyetlenség…

    A király csak legyintett, ha tanácsosai, vagy más udvari emberek panaszkodni kezdtek, másokat pedig meg sem hallgatott. – Ugyan, gyerekek még, fiatalok, hadd tombolják ki magukat – mondogatta, s hozzátette: – Meg hát végül is – királyfiak!

    Így aztán épp a királyfiakból lettek a legostobább és legdurvább lovagok. Szórakozásból is letaposták lovaikkal a zsendülő gabonát, szétkergették a békésen legelésző nyájakat és hahotázva vágtattak a kétfelé menekülő lakosok között végig a falvak kanyargós útjain.

  Közben elkészült a tea és Céklatündér egy csepp mézzel ízesítve odanyújtotta a csendben figyelő Körtemanónak.

    – A környékbeliek nagy szerencséjére Kamilla királylány más volt, mint bátyjai. Szelíd és jószívű, aki fehér ruhájában és aranyszőke hajával gyakran feltűnt a bátyjai csínytevésének helyén és igyekezett úgy-ahogy orvosolni a bajokat.

    Segített a nyájat összeterelni, magokat és palántákat hozott a letiport veteményeskertekbe. A vetéseket persze ő sem tudta töretlen szárúvá varázsolni, de gyakran hozott a vár bőségesen terített asztaláról cipót, kenyérszeletet.

    Körtemanó ezalatt elkortyolgatta a teát, a csészét Céklatündér visszatette az asztalra. A manó arcán lassan fakultak a lázrózsák és a tündér folytatta a mesét.

    – Így történt ez azon a napon is, amikor Kamilla királylány száraz pogácsákat gyűjtött a kötényébe és azzal igyekezett a falu felé. Három testvére a hegyi ösvényről kanyarodott az országútra és messziről észrevették. A legidősebb testvér gonoszkodva vigyorodott el: – Nézzétek! Ott támad a Jóság! Rohamra, lovagok! – Vágtába kapták lovaikat és lándzsáikat előreszegezve száguldottak a dermedten álló lány felé. A fiatalabbak egyike pedig fogást váltott és a csillogó hegyű lándzsáját még előrébb nyújtotta. Hátha nem állnak meg időben, hátha egy véletlen baleset, szerencsétlenség, ugye…

    Ha a fiúk nem is, a lovak megtorpantak. A lendület előredöntötte a lovasokat és a lándzsák hegye egymásnak ütközve szikrázott fel, éppen azon a helyen, ahol Kamilla állt. De a királylány nem volt sehol. Nem került a lovak alá, nem szaladt át rajta lándzsahegy, egyszerűen eltűnt, mintha ott sem lett volna… csak éppen az árokparton, a mező füvében számtalan apró virág nyílt, amelyek az előbb még nem voltak sehol.

    Aranysárga közepű, fehérszirmú virágok, sok-sok apró virág. Megannyi kamillavirág. Segítőkész, mint a királylány volt, gyógyít sokféle bajt, hatása szelíd, illata kellemes. Azóta is ott él és megtalálhatja bárki, akinek szüksége van rá.

   Körtemanó egyenletesen lélegzett. Valamikor közben elalhatott. Céklatündér megigazította rajta a takarót, aztán visszatette a polcra a kamillavirágos zacskót:

    – Köszönjük, királylány – mondta és szorosan bezárta a szekrényke ajtaját.

Írta: Major Gábor István