…..A csípős, hideg, kellemetlenül megerősödött szél végül is jobb belátásra bírta a Kertészt, aki így még napszállta előtt otthagyta a kertet. – Ha annyira akar fújni, hát hadd fújjon, – mondta, amikor a szél egy pillanat alatt meggy- és cseresznyelevéllel terítette be a szépen karózott paradicsomok ágyását, még mutatóba se hagyva az ásott-kapált barna földből akár csak egy tenyérnyit is…

…..Hasonlóképp lapultak fészkükre a madarak, a sünök elő sem dugták szimatoló puha orrocskájukat, de még a csigák sem siettek sehová. A bogaraknak és az őszi bogáncslepkéknek is akadt jobb dolguk, mintsem elsodortassák magukat a viharos széllel.

…..Természetesen otthonaikba húzódtak a manók és a tündérek is. Körtemanó hosszasan hallgatta a zúgó-süvítő szelet, majd takarót terítve magára, a csöppnyi ablakon át figyelte, miként fosztja le az ádáz szél egy körtefaágról az utolsó leveleket…

….. Tulajdonképpen arra figyelt fel, hogy egy heves szélroham három-négy levelet sodort le egyszerre, és hirtelen sokkal messzebb lehetett látni…

…..Sárgult-barnult, de már zörgősre is száradt a legtöbb levél, a néhány ágvégi zölddel pedig az első fagyos éjszakák fognak végezni. Körtemanónak – különösen is a környéken – ismerőse volt minden levél. Némi szomorúsággal nézte, ahogy a szél ide-oda hajtogatja a leveleket, a levélnyelek hajlanak-csavarodnak, aztán egyszercsak a levélalap elpattan, s a levelek elválnak a vesszőktől, hullanak és pörgeti-forgatja, sodorja őket a szél.

…..Már hetek óta itt is, ott is hullott egy-egy levél, de így, egyszerre, csak a viharos, csípős őszi szél tudja lefosztani a fák lombját.

…..– Tavasszal is rövid idő alatt lombosodik ki a fa, de az mégis három-négy nap és nem három-négy óra – gondolta magában, majd Diómanó kedvenc szavajárása szerint hozzátette: – de hát így kerek az esztendő.

…..Azám, Diómanó! Bizonyosan Ő is nézi a hulló diófaleveleket. Pontosabban: a levélkékből álló diófalevelet – emlékeztette önmagát elmosolyodva.

…..Körtemanónak ugyanis sokáig egyszerűnek tűnt minden, ami zöld volt; s a levél az levél volt, minden cifrázás nélkül… Ámde egyszer nagyon rácsodálkozott a diólevél szigorú geometrikus rendjében nőtt önálló és mégis közösen létező levélkékre. Azután pedig, hogy  rákérdezett, az öreg Diómanó magyarázata egy egészen új oldaláról mutatta be a jól ismert, vagy legalább is annak hitt növényeket.

…..Az arrajáró – bocsánat: arra repülő – feketerigó az akácfáról hozott levélkékből álló levelet, Céklatündér pedig teli marékkal szedett különleges, levélkékből álló leveleket a paradicsomról, a sárgarépáról, a kaporról. A sün a gyep között virító fehérhere hármas levélkéjét mutatta be. Diómanó meg is nevezte a sallangos levelet, megmutatta, hogy a kukorica szárölelő levelei kicsiben ott láthatók a füveken is, és hogy a gömbkaktusz levelei tüskévé alakultak, – de ekkor már Körtemanó a fejét fogta, így aztán a fenyőtoboz, vagy éppen a napraforgó-tányér csodálatos szerkezete máskorra maradt.

…..– Annyit mindenképp jegyezz meg – mondta később neki Diómanó, – hogy a természetben feltalálható szabályszerűségek ugyan nem érvényesülnek mindig és mindenkor hajszálpontosan, mégis ez a belső rend az, ami miatt harmonikusnak, szépnek érezzük a növényeket.

Írta: Major Gábor István