…..Süss fel Nap !

…..Szent György nap!

…..Kertek alatt a kis bárány

…..majd meg fagy !

…..A Kertész kislányának cérnahangocskája az egész kertet betöltötte, de senki nem figyelt rá különösebben. Még arra sem, hogy a hinta ütemére énekelt dalocskába a hinta karikája bizony bele-belecsikordult, alighanem a téli rozsdásodás miatt… A Nap viszont derekasan kitett magáért és már Szent György nap előtt olyan meleg volt, mint máskor május végén. Volt hát munka a kertben és tette is mindenki a dolgát.

…..A metszések végére itt volt az első permetezés ideje, de a szabadföldi magvetések sem várhattak tovább, a palántanevelés pedig egyébként is nagy figyelmet, sok törődést igénylő munka, újabb területeket is kellene felásni, és még akkor hol vannak a virágok?

…..Persze ott voltak azok is a helyükön szépen, csak épp a kertész estéről-estére maga sem tudta, hogyan került ágyba. De elfáradt rendesen a család minden tagja, s elfáradtak a szorgos kerti segítők: Diómanó, Körtemanó, Szőlőanyó, Céklatündér és a többiek.

…..Hogyne lettek volna fáradtak, mikor az egész nap nagy figyelemmel telt, hiszen ilyenkor kellett nagyon vigyázni, nehogy olyan ág metszessék le, amiért kár lenne később; nehogy olyan helyre vettessék a sárgarépa, vagy a pasztinák, ahol nem tudnának szépen fejlődni; most kellett vigyázni, el ne keveredjék a csombor magja, földbe kerüljön a messziről hozott pórsáfrány, s mindezek mellé még arra is ügyelni, hogy a sorok szép egyenesek legyenek, ne pedig girbe-gurbák… Körtemanó még arra is külön figyelt, hogy a sorjelző pálcikák pontosan a sorok végébe kerüljenek, így aztán hosszasan nézegette a sorjelző pálcikákra húzott sokféle színes tasakot.

…..Egy délután, amikor a kertész finoman porlasztó öntözéssel éppen a magágyásokat locsolta, oda is sodródott Céklatündérhez és megjegyezte:

…..– Több, mint húszféle magot vetettünk és a kertész azt mondta, van még, amivel vár egy kicsit… Aztán ott vannak a palánták. Meg az évelők. Hát hányféle növény kell egy kertbe?

…..Céklatündér nevetett: – Magam nem számoltam soha, de azt hiszem, nem kell, hanem lehet ennyi, vagy éppen még több, esetleg sokkal kevesebb is. Az a kert gazdájától függ, mit, s mennyit vet, vagy ültet…

…..Aki szereti ezt a munkát és szívesen bíbelődik a növényekkel, az mindig hoz valami újat, többfélét, különlegest. Aki szereti egyik-másik ételt és a piacon esetleg nem jut a hozzávalókhoz, maga termeszti azokat. És persze van, aki éppen ezért termel, hiszen a szép és ízletes zöldségekért sok pénzt is lehet kapni.

…..Az igazán értékes, vagy különleges növények magvait pedig messze földre elviszik a kereskedők.

…..– Azokat a magvakat, amiket mi vetettünk, honnan hozták? – kérdezte Körtemanó.

…..– Jónéhányukat a Kertész maga termelte meg itt a kertben, egyet-kettőt a piacon vett és hoztunk abból a faluból is, ahol a szőlő és a pince van. A gyűrűs cékla és a méteres zöldbab magját pedig egy külföldet járt ismerőse hozta a gazdának. Bizony, még tengeren túlról is kaptunk már magot…

…..– Ez csodálatos – lelkesedett Körtemanó. – És honnan tudja egy kertész, hogy melyik magból lesz finom ennivaló?

…..– Nem tudja, kipróbálja – válaszolt Céklatündér. – Az emberek ősidők óta próbálgatják a gyökereket, bogyókat, füveket, leveleket… Amitől nem lettek betegek, ami nem ártott, már alkalmas volt máskor is az evésre. Ami pedig finom volt, kifejezetten jóízű, azt gondosan megjegyezték, szaporították, terjesztették.

…..– Akkor ez a sokféle növény nem volt mindég itt? – ámult el Körtemanó.

…..– Nem bizony! Sőt, egyikük – másikuk igencsak idegen, messze föld növénye. Azt sokan tudják, hogy a paprikát és a paradicsomot csak Amerika felfedezése után ismerhettük meg, hiszen onnan hozták a hajósok, de a burgonya is, sőt a kukorica is az Újvilág növénye. No, és persze a dohány is… Azt viszont már kevesen tudják, hogy a mai bab sem az a bab, amit ezer éve már vetettek itt, mert az a lóbab volt. A mai babot szintén messziről kaptuk és először paszuly volt a becsületes neve, vagy éppen fuszulyka.

…..– Ezer éve? – hüledezett Körtemanó.

…..– Néhány növényről biztosan tudjuk, hogy már a sumérek, az egyiptomiak, a görögök, illetve távolkeleti népek termesztették. A rómaiak is sokmindennel gazdagították az étrendünket, mégis, olyan zöldségünk is van, amit alig néhány évtizede kezdtek el termelni, például a patisszon, szép magyar nevén a csillagtök. A mai ember is ugyanúgy kutat, keres, válogat, nemesít, mint elődei, és a kertekben azért is kell minél többféle növénynek helyet adni, mert ezzel megbecsüljük a régieket és megőrizzük munkájuk eredményét az utánunk jövőknek.

…..– Én most megyek is – pattant fel Körtemanó. – Most jutott eszembe, hogy a csicseri borsók sorában van néhány megigazítani való rög…

…..– Rendben van, – mosolyodott el Céklatündér – de azért tegyél félre a lelkesedésből holnapra is, mert a lelkesedés csak a kitartással együtt hoz igazán eredményt!

Írta: Major Gábor István