…..– Nem Te mondtad mindig, hogy a nyári eső csak víz?  – nevetett Körtemanó a súlyos cseppek elől a hatalmas rebarbaralevelek alá behúzott nyakkal igencsak igyekvő Diómanóra. Ő maga és a kert manóinak néhány válogatott tagja persze már azóta ott lapult, amióta az első fényes villám kicsattant a méltóságteljesen tornyosuló szürke felhők közül.

…..– Víz, hát persze, hogy víz, csak nagyon nedves… – adta vissza a tréfát Diómanó.

…..Az első nagy cseppeket apróbb, de sűrűn hulló cseppek váltották föl. A leveleken kialakultak az esőcsatornák és a rebarbaralevelek alatt kénytelen-kelletlen kényelembe helyezkedtek a manók.

…..– Tudjátok, az ilyen békésen jövő, csendes, áztató eső áldás a kertnek és az egész világnak. Csak hát a nyári esők gyakran záporok, zivatarok formájában jelentkeznek, s bizony komoly bajokat, nagy károkat tudnak okozni… Tudják is ezt azok, akik számára fontos az időjárás és gyakran kémlelik aggódva az eget.

Nem mindegy ugyanis, miből-mikből áll össze egy-egy felhőzet. Az apró foszlányokból tömörödő szürke felhők mást tartogatnak, mint a különálló fehér pamacsokból összeálló gomolyok. A feltornyosuló gomolyfelhők fehéres-szürkéje, vagy szürkéskékje szintén mást és mást rejteget.

…..Másként hull az eső a lassan hömpölygő felhőtakarókból, mint a szélkavarta, egymásnak ütköző zivataros felhőkből. Ha a légáramlás magasba emeli a sok kis cseppből álló vízpárát, az a lehűléskor jéggé dermedhet és borzalmas pusztítást végez, ahol erős széllel, vagy anélkül lezúdul. Kilyukasztják a fák és a szőlő leveleit, felsebzik a gyümölcsöket, sárba verik a palántákat…

…..Diómanó szavait nagy csönd és hümmögés fogadta, hiszen valamennyien jól emlékeztek még a tavalyelőtti nyár kegyetlen záporaira. Aztán, mielőtt e szomorú emlékekre ráterelődött volna szó, Diómanó befejezte a felhőkről szóló tudnivalókat: – A látóhatár mögül hirtelen előtüremkedő felhőkből, amelyek a fél égboltot sem képesek betölteni, általában heves, de rövid záporok lesznek csak. Félelmetesnek mutatják magukat csattanó villámaikkal, de utánuk legtöbbször újra kisüt a Nap és fel is szárít mindent. Az őszi, lomha, ólomszürke felhők pedig, amelyek látóhatártól-látóhatárig terjednek, s napokig uralják az eget, sárrá áztatják a földet és semmi nem marad utánuk szárazon…

…..Alig ejtette ki az utolsó mondatot, Körtemanó, mint az örök nyughatatlanság példaképe, felpattant: – Az ám, hol fogunk most száraz ágakat találni?

…..Közbeszólás ide, közbeszólás oda, a kérdés jogosnak tűnt, mert a manók bizony csak egymásra tekingettek, hogy ki tud okos választ adni?

…..Tudnivaló ugyanis, hogy mindez Nyárközép éjszakája előtti délutánon történt, s ezen az éjszakán a manók tüzet szoktak gyújtani, majd egész éjjel az mellett mulatnak, beszélgetnek, énekelnek, táncolnak, sőt, a fiatalabbak át-átugorják a tüzet, a libegő lángokat, mutatva, hogy ők milyen frissek, erősek… Diómanó egyszer elmesélte, hogy néha-néha az Emberek is így tesznek, de mesélt aztán sok furcsaságot is még, amit a manók hittek is, meg nem is.

…..Hanem hát most tényleg, mit tegyenek a tűzre?

…..Az eső közben addig-addig csendesedett, míg el is állt, s a manók a vizes fűcsomókat kerülgetve, a sáros ágyásokra rá nem lépve szétoszlottak, hogy ki-ki keressen valami megoldást.

…..Egyikük a másikuk után érkezett vissza, lógó orral, üres kézzel… Egyedül Körtemanó rohant oda Diómanóhoz, és suttogott vele, miközben széles mozdulatokkal magyarázott valamit. Diómanó töprengett, töprengett, de azután bólintott, Körtemanó pedig ismét elszaladt. Volt, aki látta, hogy a rigó fészke felé tart, de legtöbben csak akkor figyeltek fel rá, amikor visszatért és a rigó is vele tartott: csőrében egy letépett liliomvirággal…

…..A tűzliliomok éppen most nyíltak legszebb pompájukba, és az egyik virágszár olyan nagyon meghajolt az esőben, hogy a szirmok majd a sárba értek. Ez adta az ötletet Körtemanónak, erre bólintott rá Diómanó, s a többiek rövid csodálkozás után mind örömmel fogadták. Végül is megéltek ők már sok ennél különösebb helyzetet is…

…..Így történt, hogy ezen az éjszakán egy tűzliliom narancsszínű lángvirágát táncolták körbe a manók, s bizony, akkora volt az örömük, hogy még évek múlva is a Nyárközép éjszakáin újra és újra elmesélték, hogyan ünnepelték egyszer egy tűzliliom lángszínű virágával ezt az éjszakát…

…..A liliom virágszára ki tudott egyenesedni, a letépett virágot pedig másnap a Kertész kislánya megtalálta és hosszúkás kehely alakú vázába tette, ahol még napokig virított, mert a tűzliliom egy-egy virága ugyan csak egyetlen napig nyílik, de minden nap nyit egy újabbat…

Írta: Major Gábor István