…..– Nem, ez nem lehet itt! Az évelők a másik ágyásba kell, hogy kerüljenek, ide csak egynyáriakat ültetünk! – szögezte le a Kertész határozottan és az ültetőlapáttal óvatosan kiemelte a beszélgetés tárgyát képező palántát, majd ugyanolyan óvatosan el is helyezte a többi közé – a bejárat másik oldalán.
…..Körtemanó, aki akaratlanul – bár nem véletlenül – volt fültanúja a fenti beszélgetésnek, nem sokat értett az egészből. Azt, hogy az egyik oldalon több a sárga virág és jól illik közéjük a piros, azt értette volna. Vagy, hogy itt csupa magas növény van és illik közéjük az új palánta, ez is érthető, de hogy: egynyári, meg hogy: évelő – ebből nem sokat értett. Egész pontosan: semmit nem értett.
…..Igyekezett is hát minél előbb megtudakolni Céklatündértől, mi az az oly fontos ok, ami miatt egy virágot el kellett ültetni egyik helyről a másikra.
…..– Azt én sem tudom, hogy ezt éppen miért tette a Kertész – mondta két gyomnövényke kihúzása között Céklatündér – hiszen a hinta környéki területen az évelők közé minden évben ültet színes egynyáriakat. Azt az ágyást azonban, amiről szóltál, nyilván mással akarja beültetni jövőre. Így aztán nem szeretné, ha bármilyen évelő növény ott megtelepedne, hiszen akkor azt úgyis át kellene majd ültetnie; s bizony az nem tesz jót az évelőknek… – morfondírozott tovább.
…..– Köszönöm – mondta Körtemanó – mindent hallottam, amit mondtál, de bizony nem lettem okosabb. Bevallom, fogalmam sincs, hogy mi az az egynyári, mert ahová a Kertész azt a palántát tette, volt piros, kék és sárga virág, kettőt ismerek is név szerint, de a másik oldalon is volt piros, kék és sárga, igaz, azoknak más a nevük, de hát mi az, hogy évelő, mi az, hogy egynyári?
…..– Ó, most már tudom, mire voltál kíváncsi – nevetett fel Céklatündér. – Egyszerű ám az egész, sőt, jószerével magad is meg tudod adni a választ, ha visszagondolsz mindarra, amit pedig már tudsz …
…..Ugye, ismered a piros hónapos retket és a szép zöld salátát? Hogyne ismernéd! Segítettél is a sorjelző karók kitűzésében. Most vetettük a magját, néhány napja, kora tavasszal. Rövidesen kibújik majd a levelük, fejlődnek és jó egy hónap alatt fogyasztható is lesz, a reteknek a gumója, a salátának a levele. Aztán, ha valamelyik ott marad a sorban és nem fogy el, vagy a Kertész szándékosan meghagyja, felmagzik, magszárat nevel.
…..– Tudom, a retek pudvás lesz, a saláta meg rettenetesen keserű – vágott a szavába Körtemanó. – Ezt tudom, de hogy jön ez ide?
…..– Figyelj csak tovább! – folytatta Céklatündér. – Elvetettük a sárgarépa magvát is, emlékszel?
…..– Persze – vágta rá Körtemanó. – És?
…..– És a sárgarépa felmagzik? – hangzott a kérdés.
…..– Nem. Illetve … – Körtemanó arcáról le lehetett olvasni, hogy feszülten igyekszik összerakni ismereteinek apró darabkáit. – A sárgarépa nem hoz magot azon a nyáron, amikor elvetjük. A retek igen. A retek egynyári. A sárgarépa?
…..– A sárgarépa, a petrezselyem, a káposzta, kelbimbó és még sok más növény az első évben csak leveleket, meg vastag gyökeret fejleszt, virágot csak második évben hoznak, magjuk csak akkor érik…
…..– Értem – pattant fel Körtemanó. – A retek, a saláta egynyári, a sárgarépa évelő.
…..– Nem, nem – nevetett Céklatündér, – kissé elhamarkodtad a következtetést. A sárgarépa, a káposzta kétnyári, mert első évben még nem, csak másodikban hoz virágot és magot. Ott van viszont a sóska, a torma, vagy éppen a lestyán, a rebarbara, azok éveken keresztül élnek és minden évben újra nyitnak virágot és magot is érlelnek – néha többet is, mint a Kertész szeretné. Ezek az évelők. Több évig élnek.
…..– Köszönöm, most már mindent értek – lódult neki Körtemanó.
…..– Pedig még volna mit meghallgatnod – válaszolt Céklatündér, de már csak Körtemanó hűlt helyének beszélt. Ő ugyanis nyakába szedte a lábát, s újra a ágyások felé vette az útját, hogy friss tudása szerint vizsgálja meg a virágokat. Amikor aztán ott állt kissé kifulladva a két ágyás közötti úton, akkor döbbent csak rá, hogy Céklatündér a maga kedves területe szerint, minden példáját a zöldségfélék közül vette, s hogy bizony nem ártott volna még néhány kérdést feltenni, vagy éppen megválaszolni a virágokkal kapcsolatban is….
…..A jószerencse Diómanó képében köszönt rá, aki maga is szívesen ballagott a virágok közé. Őt fogta hát vallatóra, persze nem felejtve el közbe-közbeszúrni frissen szerzett okosságát.
…..Diómanó mosolyogva hallgatta, majd hosszasan mesélt a magról előnevelhető, esetleg rögtön helybevethető egynyáriakról, a palántaként kiültetett és csak jövőre virágzó kétnyáriakról, a sokáig élő évelőkről, amelyeket azért meg-meg kell újítani, de amikor a fás- és félfás szárakat kezdte emlegetni, Körtemanó megrázta a fejét:
…..– Nagyon köszönöm, mindent köszönök, de ez egy kicsit sok nekem, főleg így egyszerre. Azt hiszem, még egy ideig megelégszem azzal, hogy tetszenek, hogy szépek, hogy illatosak … de azért tényleg köszönöm.
írta: Major Gábor István