…..Körtemanó végül is a tálalószekrény faragással díszített felső részén talált magának megfelelő helyet. Onnan kiválóan látott mindent, de őt ugyan észre nem vehette senki.
…..Mellette egy nagy, hasas aratókorsó és igen-igen használtnak látszó lekvárosköcsögök foglaltak helyet, majd kicsit távolabb egy sok levest látott, itt-ott csempe mélytányér, kopott festése igen szép lehetett valamikor…
…..A szobában szinte minden ezt a különös, hajdani szépséget őrizte; megkopottan, mégis, valami bensőséges méltósággal. A faragott polc alatt a szekrény felső harmada üvegbetétes ajtókkal rejtett néhány porcelántálkát és tányérkát, fedeles kancsót és kétfülű sótartót, zöldmázas fűszertartókat és jó néhány hasas butéliát, no meg ugyanannyi karcsú palackot. Különös színekben, ritka formákban őrizték a háziak mindennapi vagy éppen ünnepi italait, egyik-másikban pedig illatos olajok vagy éppen finom ecetek kaptak helyet.
…..Körtemanó észre is vette, hogy a Kertész megcsodálta a régi, ritkán látható üvegeket, de csak pillanatokra, nehogy a háziak – kedveskedésből – meg is ajándékozzák a kedvesnek tűnő holmival.
…..Szőlőanyó említette is ezt a régi szokást, hozzátéve, hogy mindez ma már kiveszett, hiszen kevesen tudnák hasonlóval viszonozni az így kapott tárgyakat…
…..Az ám, Szőlőanyó! Körtemanó igencsak tekergette a nyakát, de nem látta sehol. Nem is láthatta, hiszen Szőlőanyó a jó gazdaasszonyok őszinte kíváncsiságával már réges-régen kinn tanyázott minden ebédi örömök forrásánál: a konyhában.
…..Így aztán Körtemanónak kellett később elmesélnie, hogy igen, az asztalról lekerült a díszesen hímzett terítő és helyette a vendég szeme láttára terítették fel a fehéren fehérrel kivarrt és a kivágott apró minták peremén végigszegett abroszt. Azt egyébként a tálalószekrény alsó fiókjaiból válogatták, és Körtemanó, aki mindezt közelről látta, észrevette, hogy nem egy hasonló terítő pihent még a levendulaillatú fiókokban.
…..Persze, az abroszból hamarosan alig látszott ki valami is, úgy befedték a tálak, tányérok, kisebb tálkák. No, és a poharak! Most derült csak ki, hogy az üveges szekrény mélye mennyi öblös, talpas, csiszolt és tükörtiszta vagy éppen mélyzölden, borvörösen átlátszatlan poharat is rejt. Került is mindegyikbe hozzáillő és az étkezés menetével folyton változó ital.
…..Körtemanó az elején még csak követte a sűrűn cserélődő tálak tarka változatosságát, a többször is körbekínált ételek egymás utáni sorát, de bizony Szőlőanyóval később együtt sem emlékeztek pontosan, előbb volt-e baromfisült és utána csak a sertéspecsenye, vagy fordítva… Az még biztos volt, hogy a gyöngytiszta húsleveshez külön kínálták a benne főtt zöldségeket és a nevéhez méltón cérnavékony metélt tésztát; majd rögtön utána lehetett enni a főtt húsból is, persze gyümölcsszósz vagy éppen mustárok, céklasaláta, esetleg torma kíséretével. Az uborkasaláta csak a pecsenyéstállal együtt érkezett, s ha Körtemanó jól figyelte meg, ezidőben tűnt el az asztalról a karcsú, fehérbort őriző üveg és adta át helyét egy hasas, aljától félig körbefont zöld palacknak, ami sötéten csillogó, tüzes vörösbort őrzött a szépen faragott dugó alatt.
…..Kellett is a vörösbor ereje, cseressége, hiszen a ludaskásában felhalmozott sült vér és máj, valamint a libazsírral öntözött pirított rizs meg is kívánta, hogy a poharak többször is teletöltessenek… A burgonya-köret és a zöldfőzelék is megtalálta a maga kedves fogyasztóját, épp úgy, ahogy a mázas süteményes tálakon ki-ki talált magának édes, vagy sós süteményt. A leveles hájas tészták egyként illettek a sűrű lekvárok alá és a diós darálékkal töltött, sodrott kiflikbe, mint a finomra tört tepertővel összegyúrva, tojással megkenve, csipetnyi köménymaggal meghintve készített pogácsákhoz.
…..Nem is csoda, hogy az asztalra végül felkerült gyümölcsökhöz alig nyúlt valaki is… Egy kispohárnyi likőr is, no, csak azért, mert története van, – de az ebéd lassan végetért.
…..Körtemanó – szerencsére nem érzett éhséget – mindezt nagy érdeklődéssel nézte végig. Figyelte az étkezés apró pillanatait, egy-egy mozdulatot, amikor valaki új ételt szedett, vagy ahogyan a távolabb ülőket kínálta, aki elé éppen a kenyereskosárka került… Tőle szokatlan csendben és figyelemmel hallgatta végig a lassan csordogáló beszélgetést is.
…..– Tudod, – mondta később Szőlőanyónak – mindenkin látszott, hogy nem csak enni és jóllakni ültek le, …bár természetesen azért is, de sokkal inkább beszélgetni, igen… Az volt a fontos, hogy együtt voltak, beszélgettek, hogy… Ünnepeltek! Igen, ünnepeltek – ez a jó kifejezés.
Írta: Major Gábor István