…..Körtemanó rosszkedvűen ébredt. Az utazás minden nyűge-baja, fáradtsága és a magára maradottság csalódottsága együtt csak fokozta ezt az érzést. Egyedül volt, a Kertész és Szőlőanyó – a behallatszó fejszecsattogásból ítélve – már javában munkálkodtak.
…..Az asztalra oda volt készítve a reggelije: tej és kenyér, gondosan betakarva, de ettől is inkább elszégyellte magát, lám, kiszolgálják, mint egy haszontalan kölyköt…
…..A fületlen vesszőkosár megreccsent, ahogy kimászott. A kosár szélére hajtotta a vászondarabot: – Itt olyan ócska minden – morogta maga elé.
…..– Nem vagyok ócska.
…..Halk hang és enyhe rosszallás hullámai érték Körtemanót. A vászon folytatta:
…..– Kopott vagyok, igen, és meg is sárgultam. De ha kimosnának forró, lúgos vízben, kiöblítenének tiszta jéghidegben, napon, széllel szárítanának, meglátnád, milyen szép mintát szőttek belém.
…..A Kertész nagymamájának én voltam a legkedvesebb szakajtóruhája. Hej, de sok komlós kenyér tésztáját őriztem melegen! Meg krumplisat is… Micsoda illatuk volt! Hát még, amikor kisültek! Persze, akkor már kendőbe takarták őket, aztán felkerültek az asztalterítőre. Így adtuk tovább a kenyér tésztáját, ami annyi, de annyi fáradtsággal készült…
…..Szitálták a lisztet a nyárfateknő végébe, óvatosan a vizet, mértékkel a sót, finoman a kovászt… Órákig gyúrta-gyűrte, dagasztotta a tésztát a jó gazdasszony, míg csak olyan nem lett, ami jól tapadt, de semmihez nem ragadt. Micsoda tudomány volt kifűteni a kemencét csillagszikrázó fehérre! Vetőlapáttal bevetni a tésztát egyenként az éppen megfelelő helyre, ahol meg sem ég és össze sem ragad a másikkal!
…..De aki szántott-vetett, aratott vagy csépelt, aki őrölte a gabonát, mind-mind a kenyérért fáradott.
…..– Ennyi munka és csak a kenyérért – suttogta Körtemanó és egészen megilletődve hajtotta fel a szalvétát a reggelire odakészített szeletke kenyérről.
…..– Bizony, a régiek nagyon sokat dolgoztak. A fiatalok – tisztelet a kivételnek – azt hiszik, velük kezdődik a világ és nem akarják tudomásul venni, hogy éltek már emberek, akik a munkát is elvégezték és arra is volt szívük-erejük, hogy díszeket faragjanak a sulykolófa hátoldalára, mintát szőttek az abroszba, hogy az egyszerű élet szép is legyen. Kifűrészelték a pad támláját, virágokat festettek a rokkára és megcifrázták még a háromágú kévehányó villa keresztágát vagy épp a körteszedő nyelét is …
…..– És Te ezt mind tudod és elmeséled nekem? – dőlt előre Körtemanó csillogó szemmel.
…..– Én a magam történetét már elmondtam. A többiek is itt vannak ám…, ide szorultunk apránként…, nem illettünk az új lakásokba. Keresd meg a favillát, a csizmahúzó vasat és kérd meg őket, – örömmel elmondják ők is, amit tudnak.
…..– Köszönöm, köszönöm – pattant fel Körtemanó, és már biztos volt benne, hogy nem is lesz olyan unalmas az itt töltött idő.
Írta: Major Gábor István