Amíg a mustból bor lesz (vidéki történet 8.)

…..Bizony napokba telt, amíg a Kertész rendbe tudta tenni a pincei eszközök nagy részét. Volt, amit kisebb javítással használhatóvá tudott alakítani, de volt, amire csak sóhajtott és felírta egy mind hosszabb listára: jövőre…

…..Amikor pedig az aprajával végzett, sor került a hordókra is. Csak aki csinálta már, s becsületesen csinálta, az tudja, milyen fárasztó a boroshordók tisztántartása, rendbetétele…

…..– Teszik ma már műanyagba, üvegbe, borgyárakban cementkádakba is, de hát a bort fahordókban lehet borrá érlelni – szögezte le, mintegy magamagának a Kertész, és nekilátott a kisebb-nagyobb hordók kigurításának.

…..A pince mélyéről így kerültek napfényre a pókhálós, viaszcsöppes, maszatos krétajelekkel ellátott, itt-ott penészes hordók.
Némelyiken az abroncsok sóvárogtak festék után, másokon az akonanyílás környéke – ahová a csapot, dugót lehet beütni – kívánkozott a faragókés után, hogy kerek legyen végre és ne ovális…

…..Forróvizes áztatások és hidegvizes öblítések váltogatták egymást, a rézüst alatt ki nem alhatott a tűz. Gerendákra ékekkel kitámasztva száradtak a hordók, hogy aztán festve-faragva legyenek… Utána újra a forró víz, újra a hideg. A forró vízbe szóda, maró lúg került, a hidegvizes öblítéseket megkettőzték. Egyes hordókba többméteres lánc került és ott zörgött-forgott benne.

…..– Olyan, mintha erősen dörzsölném belülről is – magyarázta a Kertész Körtemanónak. – A lánc tisztára súrolja a belső felületet, nem maradhat semmi folt, romlás, ami aztán megrontaná a bort.

…..Amikor ilyen lánccal mosott hordó került a szárítóbakra, Körtemanó dolga volt végigvizslatni a füvet, ahová a víz kifolyt. A hordókból ugyanis kisebb-nagyobb kristályos borkődarabok váltak ki.

…..– A borban mindig marad némi rost; ahogy érik, töményedik, úgy válik ki rajtuk sok apró kristály; megtapadnak a hordó falának kisebb szálkáin, aztán nőnek-növekednek éveken át, s egy-egy ilyen mosáskor letörik, leválik néhány darab. Különös, fanyar ízű, de csodálatosan fűszerez néhány ritkán készített savanyúságot. Timsótartalma ropogós zölden tartja a csemegeuborkákat, s aki nem ismeri, ki nem találhatja, honnan a félbevágottan savanyított káposztafejek rendkívül finom zamata… Persze, az sem ritka, hogy visszahajigálják a hordókba az első fejtés után. A jól kezelt, tiszta, borköves hordó kincs, mert gyengébb termésű esztendőkben – úgy tartják – ezek a hordók már csak becsületből is finommá érlelik a bort.

…..– Lehet dolguk, amíg abból a csípős, zavaros léből kihoznak valamit – szúrta közbe véleményét Körtemanó.

…..– Csak nem megint belekóstoltál a murciba? – nézett fel a munkájából a Kertész. – Meglásd, megbánod a szófogadatlanságot!

…..– De hiszen tegnap reggel még olyan finom édes volt! Mi történt vele? – kérdezte válasz helyett Körtemanó.

…..– Erjed – válaszolt a Kertész. – Erjedésnek indult és az édességet adó cukor átalakul, a gyümölcs húsában lévő színanyagok kioldódnak; csípős lesz, aztán az is elmúlik és néhány hónap alatt újra iható lesz, de most már mint bor.

…..Közben le kell fejteni az üledékéről, tisztítani kell, néha deríteni, hogy meg ne zavarosodjon, szóval, van vele elég munka… Egy év után palackozni szokták és a palackban még sok-sok esztendeig állhatnak és érhetnek, finomodhatnak a borok. Ilyen állapotában viszont hagyd békén, mert csak hasfájást, fejfájást okoz és  holnap segítened kell a préselésnél !

…..– Tudtam én, hogy el kell jönnöm – jelentette ki elégedetten Körtemanó, pedig fogalma sem volt, mi is lesz az a préselés.

Írta: Major Gábor István