…..Körtemanó és a kéktollú Szajkó egyre hosszabb utakat tettek meg, s egy alkalommal elkerültek a hegy túloldalán lévő pincesorig. Körtemanónak különösen megtetszett egy partfalba vájt pince, aminek bejáratát hatalmas kövekből rakták ki boltívesre, s az öreg kövek repedéseiben kövirózsák tömege pompázott. A pince előtti füves térségen rövidszárú százszorszépek virágoztak és az egyik oldalon erős törzsű, szétterülő koronájú almafa állt, telis-tele pirosló almákkal.
…..– Gyönyörű hely! – lelkesedett Körtemanó. – Kár, hogy a másik oldalra nem ültettek egy másik fát – mutatott a szépen kaszált fűben egy feltűnően kopár foltra.
…..– Állt ott is egy almafa… – mélázott el a kéktollú Szajkó – de az nem valami szívderítő történet.
…..– Ezen a szőlőhegyen minden történet szomorú egy kicsit – ült le Körtemanó. – Azért csak mondjad!
…..– A régi Gazda sok-sok évvel ezelőtt maga is úgy gondolta, mint Te az előbb: milyen jó lesz a bejárat előtti tér két oldalán két szép fa… Akkor még nem voltak kertészeti iskolák, nem árultak sem szőlőoltványokat, sem földlabdás díszfákat, sem koronás gyümölcsfákat. Mindenki olyan szőlőt, olyan fát ültetett, amilyet gyökereztetni, szemezni-oltani tudott. Nagy becsülete volt az ügyes kertészeknek, de sokan megelégedtek a magról kelt félvad fák apró, nem mindig jóízű terméseivel is.
…..A régi Gazda ügyeskezű ember volt, a két kiválasztott suhángban minden oltása megeredt és a két fácska a pince előtti tér büszkesége volt már az első évben. No, de nem is panaszkodhattak, megkaptak mindent, ami csak kellett a fejlődésükhöz. Ásott földjük volt, érett istállótrágyával, s gyommentes, kapált tányérukba a forró nyári napokon többször is került esővíz a hűvös ciszternából…
Növekedtek, lombosodtak, a harmadik esztendőben virágokat hoztak.
…..– Ez olyan volt, mintha verset mondtál volna – vágott közbe Körtemanó. – Hallottam már így mondani történetet, s aki mondta, még ringatta is egy kicsit a felsőtestét a szavak ritmusára.
…..– Igen – válaszolt a kéktollú Szajkó – és ez a történet is hasonló azokhoz, amiket nem ok nélkül mesélnek ám… Figyelj tovább!
…..A régi Gazda látta a nyíló virágokat és örült. De jó Gazda volt és tudta, hogy mit szabad és mit nem, mit lehet és mit nem. A sziromhullás után szemügyre vette a fákat és gondosan leszedett minden apró almácskát, nem hagyott csak kettőt-kettőt. – Elég lesz ennyi is mutatóba, ha korán sokat teremnek, megerőltetik a fát, ha mind meghagynám, meg is szakadhatnának… – mondta a többieknek.
…..Aznap éjjel a két fa magukra maradva azon gondolkodott, amit a Gazda tett és mondott.
…..– Ha csak kettő maradt, akkor nagyon kell vigyáznom, hogy biztosan beérjenek – gondolta az első és attól fogva még gondosabban táplálta, érlelte a gyümölcsöket. A második fa is ringatta ágán az almácskákat és azon járt az esze, hogy most már vége a szabad növekedésnek. – Pedig én még nőni akarok, nagy akarok lenni – suttogta leveleivel és addig-addig hajladozott, míg csak az almácskákat le nem dörzsölte. A Gazda látta, de nem bánta: fiatal még. Majd jövőre!
…..A második fa ettől kezdve nem mondott mást, csak ennyit: majd jövőre, majd meglátjátok jövőre! Rajtam több lesz!
Az első fa az almákkal törődött és boldog volt, amikor a Gazda az első darabot felszeletelve szétosztotta a családjának, a másodikat pedig odaadta kisunokájának, aki nem szeletelte, hanem harapta a harsogó gyümölcsöt és néhány pillanat alatt meg is ette az egészet.
…..A következő évben újra dúsan virágoztak az almafák, de csak az első fán maradtak meg a kis almák. A második fa ágai pedig egyre nyúltak, nagyok és erősek voltak. – Majd meglátjátok, mennyi alma elfér az én ágaimon! Sokkal többet fogok teremni, mint az a másik, majd meglátjátok! – mondogatta.
…..Ősszel egy egész kosár alma érett be az első fán. A Gazda unokája boldogan ment föl- s le a létrán, egyenként szedte le őket. A Gazda a másik fát vette munkába. Felkapálta a földjét, újra érett trágyát terített alá. Tavasszal gondosan megvizsgált minden ágat, úgy metszette meg.
…..– Ó, az ágaim! – jajdult az önnön szépségébe bódult fa. – Mi lesz így belőlem? – és hiába nyílt rajta is sok-sok virág, egyetlen termés sem maradhatott… – Hulljatok, hulljatok, nekem előbb nagyra kell nőnöm és majd akkor meglátjátok, hogy mennyi almát termek és milyeneket!
…..De soha senki nem látta meg.
…..A régi Gazda egy nap fejszét és fűrészt hozott és estére a tűz a legkisebb forgácsot is elnyelte, a parázs heve kiégette ezt a foltot a fűben, s itt azóta semmi nem él meg…
…..A kéktollú Szajkó már régen befejezte a történet, amikor Körtemanó megszólalt:
–
….. Igaz, szomorú a történet, de tanulságos. Azt hiszem, én is el fogom mesélni másoknak…
Írta: Major Gábor István