…..Aki végigdolgozza a napot, bizony jó okkal vágyik pihenni estére. Alighanem ezért is csöndesedett el a kaptárak környéke, mire a Nap is nyugovóra tért. A virágok azonban maradtak és a holdfényes tavaszi éjszakákat betöltötte a virágzó gyümölcsfák bódító illata.

…..Gyümölcsvirágzás ideje volt, a tavasz sok-sok szépsége közül talán a legszebb…
Az első fényes napon virágba borultak a mandulák és követte őket a nyughatatlan kajszi; megkockáztatva, hogy az éjszakára még vissza-visszatérő hideg alaposan megritkítja a termést. Az őszibarack sem maradt le sokkal, rózsaszín virágaik a keleti ecsetrajzok szépségével pompáztak a lombtalan ágakon. Órák alatt változott a kert, s egy hűvös éjszaka után, amikor fázós csillagok húzkodták egymásról a foszlott felhőtakarót, fehér virágözön lepte el a szilvákat is.

…..Néhány telekkel odébb egy vándorméhész szokott öt-hat kaptárt kihelyezni a környékbeliek nagy örömére. A méhek szorgalma nyomán mindig bőséges volt a termés és hát a kaptárak is megteltek a virágok porából gyártott mézzel. Fáradhatatlanoknak tűntek, ahogy a hátsó pár lábaikra vastagon gyűjtött sárga virágporral naponta százszor is megtették az utat a kaptárakig és vissza. Bódultan röpködtek virágtól virágig…

…..Aztán mindezek betetőzéseként összeérő ágsátorukkal szirmot bontottak az almafák és a körték. A Kertet – és a környező kerteket – egyetlen illatfelhő burkolta; mégis, minden lépésnél más és más volt érezhető… Mézes-, fűszeres-, selymes-édes… Körtemanó próbálta megfogalmazni, mit érez, de egy idő után felhagyott a próbálkozással.

…..– Egyetlen szó sem pontos, nem fejezi ki, mit is érzek igazán…, de még több szóval sem tudom elmondani – vallotta be Diómanónak, akivel együtt csodálták az almák rózsapirosát és a körték selyemfehérét…

…..– Nem is biztos, hogy feltétlenül meg kell fogalmazni mindent – válaszolta az öreg manó. – Hagyjuk meg a magukét a sejtéseknek, a megérzéseknek, az indulatoknak és ne erőltessük meg az értelmünket azzal, ami az érzelmünké…

…..A Kert pompázott. A számtalan árnyalatban színes szirmok között dolgoztak a méhek. Nem tettek kivételt és meglátogatták a ribizlik és az egresek jellegtelen, apró zöldessárga virágait is, és a málna fehér kis csillagai sem maradtak beporzatlanul.
A kaptárak viaszfalú sejtjeiben pedig gyűlt és gyűlt a méz, aminek néhány csöppje – hála Diómanónak, aki az egyébként nem túl barátságos méhekkel is szót értett – visszakerült a manókhoz, csemegéül.

…..Aztán, meleg és fényes napok után a szirmok engedtek a játékos szelek unszolásának, pörögve-forogva odahagyták az ágakat… a kert, mint hópelyhekkel télen, borítva lett velük és elkezdődött egy újabb idő: a megkötött termések növekedésnek indultak, hogy egyszer majd beérjenek.

Írta: Major Gábor István