…..A hírt a ribizlimanók vitték szét és rövidesen felbolydult az egész kert. Ráérők és kíváncsiak siettek mindenfelől a komposzthalom irányába, ahol egyébként sohasem volt semmi érdekesség. Most viszont mindenki ott állt egy alig arasznyiszor arasznyi terület körül, ahol fehér, borsónyi-babszemnyi valamik bújtak elő a földből, és ha nem is szemlátomást, de azért gyorsan növekedtek. A ribizlimanók állították, hogy amikor ők felfedezték az eseményt, még sokkal kisebbek voltak, sőt, egyik-másik nem is látszott, hanem azóta bújt elő.

…..Az elsők között érkező Céklatündér szintén azt bizonygatta, hogy egy parányi gömböcske, amit még látott kibújni, ott előtte nőtt jó borsószem méretűvé. – Hej, ha az én palántáim is így nőnének! – sóhajtott fel, amikor eszébe jutott, hogy éppen a télire is tárolható sárgarépák locsolását hagyta félbe… Pedig azokat gyakran kell öntözni, hogy az alig-alig növő, cérnavékonykán fejlődő gyökereik lassan-lassan mélyre nyúljanak és önellátóak legyenek. A petrezselyemről nem is beszélve, aminek a magva képes egy hónapig is lustálkodni a rögök között, mire csírázni méltóztatik és előbújik a földből…

…..Körtemanónak – természetesen némi fészkelődés után – sikerült közvetlen közelről látnia az apró, fehér gömböcskéket. Tágra nyílt szemmel bámulta őket, hallgatta a többiek izgatott beszélgetését. Amikor azonban az egyikük megjegyezte: – Már akkora, mint egy mogyoró! – valami eszébe juthatott, mert megfordult, s kifelé ugyanolyan ügyesen furakodva, mint befelé, eltűnt.

…..Hová? Természetesen a sziklakert, Diómanó kedvenc tartózkodási helye felé sietett. Ott is lelte az öreg manót, aki szokásához híven egy kisebb sziklán üldögélt és a sárgásfehér kőzúzalékkal borított területen virító porcsinok számtalan színárnyalatú virágaiban gyönyörködött.

…..Diómanó végighallgatta az izgatott beszámolót a rendkívüli esetről, a csodálatos fehér gömböcskékről, a hihetetlen gyors növekedésről, aztán csak annyit mondott: – Alighanem gombákat találtatok. Csodálkozom, hogy Szőlőanyó, vagy az öreg Alma nem ismerte fel…

…..– Mi az, hogy gomba? Mi az a gomba? Illetve gombák? Többen is vannak? Vagy majd csak többen lesznek? Hányan? És egyáltalán, meddig fognak nőni? – szakadt ki Körtemanóból jó szokása szerint egyszerre több kérdés is.

Diómanó, aki addigra újra a porcsinokat csodálta, visszafordult.

…..– Hát, nem egyszerű dolgokat kérdeztél. A gombák nagyon különös élőlények. Nem igazán növények, de az állatok közé sem tartoznak ám! Abból élnek, ami kész, vagy legalább is félig kész. Élő növényekbe kerülve, megbetegíthetik, el is pusztíthatják. Ami viszont már elhalt, korhad-rothad, azt is felhasználják és lebontva, szétbontva valami újat, sőt, újra felhasználhatót hoznak létre.

…..Azért is emlegettem Szőlőanyót, mert legnagyobb ellenségei, a lisztharmat és a peronoszpóra ugyanúgy gombák, mint az alma-, illetve körtefák termésein a gyűrűs penészfoltokat és rothadást okozó monília.

…..– A monília is gomba? – ugrott fel Körtemanó. – Azt tudom, hogy ilyen baja lehet a körtéimnek, és tudom, hogy azonnal le kell szedni az ilyen termést és nem szabad ám a komposztra dobni, el kell ásni, vagy még jobb, ha el tudjuk égetni, … meg, ha véletlenül ott marad a fán és rászárad, le kell szedni, meg … meg a szilván is előfordulhat ugye, azt nem is mondtad !-

…..– Igen, ezt mind jól tudod. Tudja ezt a Kertész is, azért permetez a megfelelő időben ellenük. Persze, tökéletes védekezés nincs, meg aztán a spórákat messziről is hozhatja a szél…

…..– Mit hoz a szél? Most spóra vagy gomba? – kapkodta a fejét Körtemanó.

…..– A spóra a gombák szaporítóanyaga. Kibírja a legcudarabb hideget, kibírja az égető forróságot, s ha neki megfelelő körülmények közé kerül, életre kel, apró fonalakkal átszövi a környezetét, majd termőtestet növel, ami tele van spórával, s ha az megérik, kezdődik minden elölről…

…..Itt, a kertben, általában nem fordulnak elő gombák nagy számmal. A fertőzések, a kártevő gombák ellen a Kertész is szokott permetezni, no és az edzett, ellenálló növények nem is betegszenek meg olyan könnyen. A komposztra is ritkán kerül penészes dolog, – mert a penész is gomba ám! – szóval nem gyakori vendégek mifelénk. A kerteken kívül, mezőkön, még inkább az erdőkben viszont szép számmal élnek gombák.
Sőt, ott olyan gombák élnek, amelyek igazán nagyra nőnek, nagyobbak, mint a manók. Ott él a karcsú őzlábgomba, a csiperke és a mesekönyvekből is ismert légyölő galóca, a sárgászöld vargányák, és mind-mind a többiek. Ezek kis törzsükön kalapot viselnek, úgy is nevezik őket, hogy kalapos gombák. Persze, ez a törzs nem igazi törzs és a kalapjukat sem tudják meglengetni köszönéskor.  Némelyikkel nem is volna jó bensőséges viszonyba kerülni, mert mérgezőek…

…..– A mi gombáink is mérgezőek? – tudakolta rögtön a gyakorlatias Körtemanó.

…..– Nem hiszem – felelte Diómanó. – Így, elmondás alapján pöfetegeknek vélem őket, s ha meg is nőnek akár alma-nagyságúra is, két-három nap múlva szárazak lesznek, a legkisebb érintésre is kipukkadnak és szétszórják ezer és ezer spórájukat…

…..Aztán, hogy mégsem így lett, az annak köszönhető, hogy a Kertész is észrevette a gombák nagy igyekezetét, s mert nem kívánta ott látni őket, gondosan felkaparta azt a helyet, az éretlen gombákat pedig elásta, hogy ne keltsenek felfordulást.
Körtemanó pedig napokig mesélte, amit Diómanótól megtudott, s egyre többször gondolt arra, hogy mennyi érdekes, különleges dolog van csak a kertben is, és hogy mennyire jó lenne annyi mindent tudni, mint Diómanó, s hogy ahhoz bizony még sokat kell tanulnia…

Írta: Major Gábor István