Üdvözöllek Kedves Olvasó!

s ha volna – természetesen a Hallgatót is!

…..E mesék úgyis először hallásra születtek, a csak jóval később lettek leírva. Hiába: a könyveknek megvan a maguk sorsa – írta réges-régen Terentius Maurus, és miért pont ez lenne kivétel? Úgy kezdődött ugyanis, hogy…

…..… hogy Csilla manó nem akart elaludni. Ami nem csoda, ha valaki már négy éves is elmúlt, örökös nagydíjra jelölt nyüzsgő-mozgó, fáradhatatlan és kifogyhatatlanul kíváncsi gyermek. A felnőttek körülötte boldogan pihentek volna végre – de ő friss volt, ötletekkel és tettvággyal teli. – Menjünk ki a málnásba és szedjük fel a körteágakat! – szólt az egyik javaslat. – Nem lehet, Körtemanó már alszik! – hangzott az elmotyogott válasz, – és ez volt az a pont, ahol sikerült a magam ásta mesébe nyakig merülni.

…..– Milyen manó? Hol van, hol lakik, mit csinál? Milyen manók vannak még, milyen tündérek? Én miért nem látom Őket? …

…..Válaszolni kellett, s hát valahogy így indult; esténként egy-egy történet, már-már mese.

…..Benépesült a Kert, előjöttek a többiek… és kialakult az időkeret is: kerek egy esztendő… Még egy vidéki szőlőpince sorsa is belefért.

…..A könyvek sora végtelen – hogy újabb bölcsességet idézzek, de ez ne vegye el a kedved, nyájas Olvasó. Lapozd és nyugodtan tedd is félre Körtemanó és Céklatündér történeteit, – de néha, amikor értő fülek és csillogó szemek figyelnek Rád, mondj el egyet-egyet közülük, vagy találj ki mást.

Csak ne hagyd szó nélkül, aki Hozzád szól!

…..Üdvözlettel: a Szerző